Alvinc (Vinţul de Jos) település a Maros bal partján, Gyulafehérvártól 18 km-re található. Borberekkel egy híd köti össze.
1205-ben az okiratok Wynch Inferior néven említették. 1248-ban Wynch, 1289-ben Wynch Inferior, 1290-ben Vinc, 1342-ben Olwynch, 1393-ban oppidum Alsowincz, 1486-ban Alvinc, 1510-ben Alwincz, 1552-ben Alvincz formában fordult elő a név az okiratokban. Lakói a 12. században, mint német telepesek jöttek ide (hospites regni). A település első temploma a 12. században épülhetett, román stílusban. Miklós nevű plébánosa 1334-ben a pápai tizedjegyzék szerint 3 fertó ezüstöt, 1 és fél dénárt, 1335-ben fél márka ezüstöt fizetett. A gyülekezet a 16. században térhetett át a református hitre. A használatukba került Szent Katalin templomban 1590 után lebontották az oldalhajókat, befalazták az árkádíveket. Így alakult a templom egyetlen hosszú térré, a nyolcszög felével záródó szentélyrésszel. Az eredeti keresztboltozatú, boltsüveges szentély és hajó közötti diadalív maradványa még ma is látható. A szentély külsején nyomokban még falfestmények láthatók, megmaradtak a gótikus ablakok is. A református használatra utalnak a 17. századi eredetű rozettás stukkódíszítések. Később a hajó boltozott mennyezetét deszkázott síkmennyezettel helyettesítették, amely ma festetlen, részben tolvajok által megrongált. A reformátusok a déli hajófalhoz falazott portikust is építettek. A történelmi viharok ellenére a falu mindig képes volt az újrakezdésre. (1870-ben új iskolát, tanítói lakást építettek; két év alatt eltüntették az 1895-es árvíz nyomait, a templom belsejét megújíttatták, ünnepélyesen felavatták; a Millennium alkalmával 7 hársfát ültettek.) 1928-ban az iskola számára Benedek Károlyné, a korábbi lelkész főjegyző felesége épületet vásárolt, ahol vegyes katolikus-református elemi szintű oktatás folyt. Az 1970-es árvíz óta, a hívek kényszerű távozása miatt, a templom üresen áll. A 14. századi gótikus, várfallal körülvett háromhajós bazilikából mára csak a középhajó és a szentély látható. 2004-ben a templomot és tetőszerkezetét a budapesti Ágoston Sándor Alapítvány és a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány fiatal önkénteseinek segítségével javították ki. Imaterme és parókiája 2011 júliusában tűzvész áldozata lett. A vízvetős, sisakos, nyolcszögű gúlatornyot a 19. században építették a templomhoz. A település jelenleg a Gyulafehérvári Református Egyházközség szórványa. Lélekszáma 2011-ben 10 személy. Az 1990 utáni földkérvényekkel az egyházközség visszakapott 13 ha 10 ár kaszálót, 7 h szántót, 12 ha erdőt. A református temető közel 2 hektáros területen fekszik.
Lelkipásztorai: Dengelegi Péter, Kapornai Péter (-1640), Enyedi Sámuel (1670-1671), Fáy/Fáji János (1750-1757), Szőcs Ferenc (1757-1781), Sövényfalvi János (1781), Koloswári István (-1794), Jakab György (1806), A II. Világháború után 1949 január 15-től a helyi származású Kibédi Péterffy Árpád volt hosszú időn át a lelkésze, őt hivatalában 1984 május 25-től kezdődően Bálint Sándor követte. Ő volt Alvinc utolsó önálló református lelkésze. Őt követte rövid ideig Jakab Sándor, amiután Gyulafehérvár vette át az adminisztrációját. A II. Világháború után az 1970-es árvíz a református híveket végleges távozásra kényszerítette, azóta a templom pusztán áll. Egykor erős várfal vette körül, amelynek ma csak igen romos maradványai állnak. A templom Világháború után ismét romlásnak indult, mivel a kommunista rendszer alatt raktárnak és juhakolnak használták. Adminisztrációs lelkészei: Bárdi Imre, Gudor András, Gudor Botond lelkipásztorok. Jelenleg a Gyulafehérvári Református Egyházközség szórványa.
1205-ben az okiratok Wynch Inferior néven említették. 1248-ban Wynch, 1289-ben Wynch Inferior, 1290-ben Vinc, 1342-ben Olwynch, 1393-ban oppidum Alsowincz, 1486-ban Alvinc, 1510-ben Alwincz, 1552-ben Alvincz formában fordult elő a név az okiratokban. Lakói a 12. században, mint német telepesek jöttek ide (hospites regni). A település első temploma a 12. században épülhetett, román stílusban. Miklós nevű plébánosa 1334-ben a pápai tizedjegyzék szerint 3 fertó ezüstöt, 1 és fél dénárt, 1335-ben fél márka ezüstöt fizetett. A gyülekezet a 16. században térhetett át a református hitre. A használatukba került Szent Katalin templomban 1590 után lebontották az oldalhajókat, befalazták az árkádíveket. Így alakult a templom egyetlen hosszú térré, a nyolcszög felével záródó szentélyrésszel. Az eredeti keresztboltozatú, boltsüveges szentély és hajó közötti diadalív maradványa még ma is látható. A szentély külsején nyomokban még falfestmények láthatók, megmaradtak a gótikus ablakok is. A református használatra utalnak a 17. századi eredetű rozettás stukkódíszítések. Később a hajó boltozott mennyezetét deszkázott síkmennyezettel helyettesítették, amely ma festetlen, részben tolvajok által megrongált. A reformátusok a déli hajófalhoz falazott portikust is építettek. A történelmi viharok ellenére a falu mindig képes volt az újrakezdésre. (1870-ben új iskolát, tanítói lakást építettek; két év alatt eltüntették az 1895-es árvíz nyomait, a templom belsejét megújíttatták, ünnepélyesen felavatták; a Millennium alkalmával 7 hársfát ültettek.) 1928-ban az iskola számára Benedek Károlyné, a korábbi lelkész főjegyző felesége épületet vásárolt, ahol vegyes katolikus-református elemi szintű oktatás folyt. Az 1970-es árvíz óta, a hívek kényszerű távozása miatt, a templom üresen áll. A 14. századi gótikus, várfallal körülvett háromhajós bazilikából mára csak a középhajó és a szentély látható. 2004-ben a templomot és tetőszerkezetét a budapesti Ágoston Sándor Alapítvány és a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány fiatal önkénteseinek segítségével javították ki. Imaterme és parókiája 2011 júliusában tűzvész áldozata lett. A vízvetős, sisakos, nyolcszögű gúlatornyot a 19. században építették a templomhoz. A település jelenleg a Gyulafehérvári Református Egyházközség szórványa. Lélekszáma 2011-ben 10 személy. Az 1990 utáni földkérvényekkel az egyházközség visszakapott 13 ha 10 ár kaszálót, 7 h szántót, 12 ha erdőt. A református temető közel 2 hektáros területen fekszik.
Lelkipásztorai: Dengelegi Péter, Kapornai Péter (-1640), Enyedi Sámuel (1670-1671), Fáy/Fáji János (1750-1757), Szőcs Ferenc (1757-1781), Sövényfalvi János (1781), Koloswári István (-1794), Jakab György (1806), A II. Világháború után 1949 január 15-től a helyi származású Kibédi Péterffy Árpád volt hosszú időn át a lelkésze, őt hivatalában 1984 május 25-től kezdődően Bálint Sándor követte. Ő volt Alvinc utolsó önálló református lelkésze. Őt követte rövid ideig Jakab Sándor, amiután Gyulafehérvár vette át az adminisztrációját. A II. Világháború után az 1970-es árvíz a református híveket végleges távozásra kényszerítette, azóta a templom pusztán áll. Egykor erős várfal vette körül, amelynek ma csak igen romos maradványai állnak. A templom Világháború után ismét romlásnak indult, mivel a kommunista rendszer alatt raktárnak és juhakolnak használták. Adminisztrációs lelkészei: Bárdi Imre, Gudor András, Gudor Botond lelkipásztorok. Jelenleg a Gyulafehérvári Református Egyházközség szórványa.
